28 évig tarthatta fogságban a fiát egy svéd nő
Hetedikes volt egy svéd fiú, amikor kivették az iskolából. Közel három évtizeddel később rettenetes állapotban talált rá egy rokona.
Hetedikes volt egy svéd fiú, amikor kivették az iskolából. Közel három évtizeddel később rettenetes állapotban talált rá egy rokona.
P. Sándor maga telefonált be a rendőrségre, hogy megölte a 68 éves nőt és a 64 éves férfit.
Egy rendőrtiszt is őrizetbe került. Azzal gyanúsítják őket, hogy segítséget nyújtottak egy bűnszervezetnek.
Az Interfax jelentése szerint több mint 30 ezren demonstráltak a Lukasenka-rezsim ellen Belarusz fővárosában.
Oda nem illő rakományt találtak egy kamionban a járőrök, néhány órával később további tíz csomagot, összesen közel 90 kilónyi kábítószert foglaltak le a Pest megyei rendőrök.
Szabó Bálintnak két tárgyaláson kellett volna megjelennie, de mindkettőről kiviharzott a szeged.hu szerint.
A hotel hitelrontás címén jelentette fel volt vendégét.
A lakástűzben a gyanúsított édesanyja meghalt.
Több újságírót is őrizetbe vett a fehérorosz rendőrség, a Belsat egyik operatőre pedig eltűnt.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján azt közölték, hogy Fejér és Pest megyei családok csaptak össze abban a tömegverekedésben, amelyben egy ember meghalt csütörtök este Érden. A Pest Megyei Főügyészség tizenkét ember letartóztatását indítványozta.
Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség; az ügyben 20 embert gyanúsítottak meg – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
Pénteken őrizetbe vették azt a minneapolisi rendőrt, aki miatt meghalt hétfőn egy afroamerikai férfi. A haláleset felkorbácsolta a helyi színesbőrű közösség indulatait, még pénteken is tartottak a gyújtogatások és fosztogatások.
A három lett nemzetiségű tolvaj hónapokig dézsmálta az egyik repülőtéri üzlet árukészletét, és ezzel mintegy hárommillió forintos kárt okozott.
A demonstrálókat engedély nélküli gyülekezés, illetve fegyverbirtoklás miatt vitték be a rendőrök az új év első napján egy erőszakba torkollott felvonulást követően.
Bolívia napokon belül elfogatóparancsot ad ki Evo Morales lemondatott korábbi államfő ellen - jelentette be Jeanine Anez, a latin-amerikai ország ideiglenes elnöke. Morales azért menekült külföldre, mert az ellenzék és a nemzetközi szervezetek képviselői szerint a politikus súlyos csalások révén diadalmaskodott az elnökválasztáson.
A gyilkosság gyanúsítottja szerint Keith Schembrinek tudomása volt a korrupciós ügyekről.
A férfi olyan súlyosan bántalmazta feleségét, hogy a nő belehalt sérüléseibe. Ezt követően az elkövető bement a rendőrségre és feladta magát.
A bírói hibák miatt megismételt eljárásban felmentették azt a hajléktalant, akit július 25-én vettek őrizetbe életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt, és elsőfokon figyelmeztetésben részesítettek.
A 81 éves színésznő az amerikai törvényhozásnak otthont adó washingtoni Capitolium lépcsőjén békésen tiltakozott a klímaváltozás ellen.